A második világháború után Németország kettéosztását a vasút is megérezte. Altsteinburg, az Alsó-Szászország keleti szélén fekvő kisváros vasútállomása valaha nagy forgalmat bonyolított le. Az új határok meghúzásával a település ugyan az NSZK területéhez tartozott, azonban a keletre menő vágányok funkciójukat vesztették. A felszedett vágányok miatt az átmenő állomásból fejállomás lett, helyüket idővel visszahódította a természet. Közben az állomás vágányhálózata is egyszerűsítve lett, így a 60-as évek végére már csak a szokásosnál nagyobb és fényűzőbb felvételi épület maradt mementóként.

A fenti történet – bár valós körülmények között játszódik – a képzelet szüleménye, mégis ez a néhány sor írja le a legjobban azt a hangulatot, ami az itt bemutatásra kerülő terepasztal tervezését és építését inspirálta. Nem törekszem 100 %-os történelmi és valósághűségre, de nem is egy játékasztalt építek. Az asztalt nem akarom kiállításra vinni, nem akarok vele „versenyezni”. Az üzembiztosságot befolyásoló szabványokat természetesen figyelembe veszem, azon túl viszont élvezem az alkotói szabadságot. A fő cél az, hogy a valóságot lehetőleg megközelítve egy olyan terepasztalt hozzak létre, aminek a tervezése, az építése és a használata is örömet okoz, kötöttségektől mentesen.